Megkértek

Hát ma semmi eget rengető nagy jótettem nem volt. Inkább csak jótettecske. Egy kedves családtagomnál eltűnt egy alkalmazás a számítógépéről. Inkább nem is eltűnt hanem új verziója jött ki az alkalmazásnak és a régivel már nem működik tovább. Nem nagy dolog volt pillanatok alatt letöltöttem feltelepítettem és működött is. Nekem nem nagy dolog, de láttam, hogy örömet okoztam vele,... Talán ezt is a jótettekhez lehet sorolni.

Duplán segít ki gyorsan segít

Nemrég igen furcsa helyzetbe kerültem tájékozatlanságom révén.
Egy cég-hez rendelt számlaszámra kellett pénzt utalnom és a közleménybe egy kódot írni.
Igazából nem tudtam, hogy az adott cégtől kellet volna előtte lekérnem a kódot.
Így a közleménybe a bankfiókom azonosítóját adtam meg.
Természetesen a pénz elment, csak épp nem tudták kihez kapcsolni az összeget.
Már akkor sejtettem, hogy valamit nem jól csináltam.
Miután utána néztem gyorsan lekértem a cégtől az azonosító kódot, de a bankban már nem tudták csatolni semmi képen az utaláshoz.
Írtam a céghez akik kérték a befizetési bizonylat fényképes másolatát mielőbb!
Digitális fényképezőm nincs és őszintén szólva kötve voltak a kép fájl méretei is amit
fogalmam sem volt hogy kell beállítani.
Szóltam interneten egy barátomnak ha tud segítsen.Kiderült neki sincs kéznél fényképező gép de azt mondta szerez és jön.
Szinte azonnal felvállalta a probléma megoldását.
Rövid időn belül gépkocsijával megérkezett a lakásomra készítettünk képet,beállította a fájl méretet is.
Sokat nem is időzött, mert sietett valahová ahova miattam már késésben volt.

A képfájlt elküldtem a cégnek a dolgok szépen a helyére kerültek.
Problémám megoldódott néhány napon belül.

Kétszer segít ki gyorsan segít.

Nekem mindenesetre nagyon jól esett és jól jött a gyors segítség!

Kitudja , lehet még most is azonosítatlanul lenne az az összeg valahol egy számlán!

„Vannak még ilyen emberek?”

Mondta a címben elhangzó mondatot a srác akinek felajánlottam segítségemet.

Az én jótéteményem történetét olvashatjátok a továbbiakban.

Egy barátnőmmel voltunk kerékpártúrán a nyáron a tolna megyei dombságokban. Éppen Szálka községben tekertünk, amikor először lettem figyelmes két fiatalra (25 év körüli lány és fiú), akik óriási túratáskáikat cipelve bandukoltak az út mellett. Látszott rajtuk, hogy nem a szomszédba készülnek. Miután elhagytuk őket még visszanéztem rájuk és láttam, hogy sikeresen lestoppoltak egy autót.

Folytatva utunkat legurultunk a szálkai dombon a főútra és Szekszárdnak vettük az irányt. Az út szélén ismerős arcokba botlottunk. A pár volt, akikkel már korábban is találkoztunk. Gondoltam, hogy a városba tartanak és a pakkjukból ítélve valószínűleg utazni készülnek. Kérdésemre, hogy merre tartanak kiderült, hogy a pályaudvart keresték, onnan indult ugyanis a buszuk Budapestre. Viszont a járat indulásáig már csak fél órájuk volt. Tudtam, hogy gyalog egész biztos lekésik, mivel onnan még jó pár kilóméter az állomás. Felajánlottam hát nekik, hogy a kocsimmal elviszem őket és így biztosan időben odaérnek. A meglepetéstől az első pár másodpercben szólni sem tudtak. A feszültséget oldandó közöltem velük, hogy aznap már ettem embert, úgyhogy megvan a napi kvóta, nincs miért aggódjanak.

- Hát... szóhoz sem jutunk. Nagyon hálásak lennénk. – mondták kánonban még mindig kikerekedett szemekkel a csodálkozástól.

Az otthonom és a találkozási pontunk között alig egy kilóméter volt, így azt javasoltam neki, hogy folytassák az utukat a város irányába és mire az első körforgalomhoz érnek én is hazaérek és fel tudom venni az autót.

A közeli buszmegállóban vártak, mikor leparkoltam mellettük. Köszönő szavak mellett pakoltam be a holmijukat a csomagtartóba.

- Vannak még ilyen emberek? – kérdezte a pár fiú tagja útban a város felé. Nevettem, hisz nekem ez természetes dolog, hogy segítek ha tudok. Elmesélték, hogy gyermekkorukat felidézve táboroztak szálkán egy hétig. A történet végére meg is érkeztünk a pályaudvarra, ahol jó utat kívánva elbúcsúztam tőlük. Végtelenül hálásak voltak a segítségemért, mivel enélkül valószínűleg lekésték volna a buszt. Nekik jól sikerült a nyaralás, sikeresen haza is értek. De a tudat, hogy önzetlenül segítettem embertársaimnak az én napomat is jobbá tette. „Adni jó.” – mondják, s ez bizony nagy igazság.



A mountain bike-os bloghozzászólása nyomán

Napi jó tett: A sörös üvegek

Napi jó tett: A sörös üvegek: Megpróbálok rövid lenni. Siettem mint általában, de az aluljáróban a néni a lépcsőnél már rég szembe tűnt. Csak nézett felfelé, majd lopva...

A sörös üvegek

Megpróbálok rövid lenni.
Siettem mint általában, de az aluljáróban a néni a lépcsőnél már rég szembe tűnt.
Csak nézett felfelé, majd lopva körbe.
Kezében szokatlanul nagy táska.Láthatóan valami nehézzel és nem igazán mert neki vágni a lépcsőnek.
- Segíthetek? ( félve végigmértek )
- Köszönöm nem kell elbírom.
- Amúgy csak üvegek vannak benne.
- Biztos ne segítsek?( újra végignézett rajtam a néni)
- Hát csak fel kellene mennem vele valahogy ott már boldogulok a fenti boltba viszem.
-Vigyük ketten.(próbáltam megtörni a bizalmatlanságot, mert azért továbbra is sietnem kellett és nem hiszem, hogy győzködtem volna még tovább az idős hölgyet)
Megtört a jég.Lassan és biztosan feljutottunk az aluljáróból és még a bolt bejáratáig is segítettem elcipelni a temérdek üres üveget.

Hát ez nem pont napi, de klasszikus igaz történet.
Ezzel útjára indítottam a blogom és bármi apró, vagy terjedelmesebb napi jótett leírást hozzászólást szívesen várok és majd remélhetőleg vártok is.
Előre is köszönöm.